zabszalma

2010. április 12., hétfő

Mióta nincs Szuszu, most voltam otthon elôször, és hát mit mondjak... Nagyon összeszorult a szívem. Sírtam is egy kicsit, de aztán anyával jól kibeszéltük a témát. Egyszer rámtört, hogy hiszen Szuszu még itt van velünk, csak rajta van a föld, és én most ki akarom ásni, mert megfullad. Nagyon bizarr, tudom, nem is mondtam senkinek. Már nem is merek arról beszélni, hogy hiányzik az a jóságos tekintete, mert hülyének néznek, hiszen csak egy kutya – mondják ezt. Na mindegy, hiányzik és kész. Az élet megy tovább, ez a rendje a dolgoknak. (De azért arra nem merészkedtem még el, ahol a háza áll...)

Jaj, olyan nyomi vagyok amúgy, hülye idôjárás kikészít, lehetne végre tavasz. Akkor elmúlik ez a hülye depim, és majd mosolygok sokat, és nem leszek ilyen élôhalott.

19:14 | gina |

2010. április 2., péntek

Szuszu emlékére

2010. március 29-én este meghalt a mi szeretett Szultán kutyánk. Nagyon hirtelen történt, gyomorcsavarodása volt. A jó a rosszban, hogy nem szenvedett sokat, gyakorlatilag egy nap alatt vége volt a dolognak. Szerencsére pont otthon voltam szüleimnél, ahol ô is lakott, így vele lehettem végig. Igyekszem csak a szépekre gondolni vele kapcsolatban, felidézni a bohócot, a behemót nagy dogot, aki még 9 évesen is kölyöknek gondolta magát, és ölbe akart ülni, meg bújt, akár egy cica, de egyelôre még csak az a tekintet lebeg a szemem elôtt, ahogy utoljára rám nézett, amikor még tudatánál volt, mint aki búcsúzik... A szívem majd megszakadt érte, hogy nem tehettem semmit, hiába mondta a doki még este, hogy van remény... Talán nem hittem eléggé? Nem tudom. De most nem tudok még könnyek nélkül beszélni róla, siratom ôt, a hiányát, az elmulasztott idôt, amit nem vele töltöttem. baromi rossz lesz úgy haza menni, hogy hiába várom, nem jön elém simogatást és kekszet kunyerálva. Nem zörög a tálkáját tologatva, amint igyekszik minél tisztábbra nyalni kaja után. Hiába, nagyon megszerettük, amilyen nagy behemót volt, olyan nagy szíve is volt neki, és most fajtájához illô nemességgel viselte a fájdalmat is, szinte egy nyüsszentés nélkül.

Nagyon hiányzol, Szuszu, de az vígasztal, hogy te már nem szenvedsz, és hiszem, hogy egy olyan helyen vagy most, ahol nagyon boldog lehetsz, és a többi kutyussal együtt játszotok, és rágcsáljátok a hatalmas velôs csontokat. Ugye nem voltam rossz gazdid?...

Hiányzol, nyugodj békében.

0:48 | gina |

2010. február 28., vasárnap

Dávid és Góliát

10:39 | gina |

2009. szeptember 3., csütörtök

...hát akkor elköltöztem, jelentem tisztelettel.

22:56 | gina |

2009. augusztus 8., szombat

A tököm kivan már ezzel a költözködéssel, illetve nemköltözködéssel. Nem olyan eccerû ez, baszod!

19:45 | gina |

2009. április 20., hétfő

Bódy Sylvy neve azért néz ki így, ahogy, mert ô tulajdonképpen Polonkay Gézáné született Bódi Szilvia, csak a férje tiszteletére tette bele ezt a rahedli sok üpszilont. Legalábbis az álmom szerint. És az álmok nem hazudnak, mint tudjuk.

21:13 | gina |

2009. március 4., szerda

nekünk ilyen eszetlen macskánk van.

16:33 | gina |

Már megint mélyponton vagyok.

11:52 | gina |

2009. január 13., kedd

Reggel, amíg vártam a villamosra, kb. 10 lány/asszony vonult el elôttem, így volt alkalmam megfigyelni, hogy tízbôl kilenc nô csizmába betûrt nadrágot visel. Ez valami népviselet lett? Itt bent melóhelyen is ez megy, én meg valahogy egyre inkább kívülállónak érzem magam ebben a világban.

11:24 | gina |

2009. január 2., péntek

Azon tanakodom, hogy a jó vámpírok, azok akik nem ölnek embert, és undorodnak attól, hogy ôk azok, amik, szóval, ha ezek esetleg meghalnak, akkor vajon van esélyük, hogy a mennybe jussanak?

13:00 | gina |

2008. december 31., szerda

Sok minden frinc-franc van a hátam mögött, nem ez volt életem legjobb éve. Aztán kezdtek jól alakulni a dolgok, íveltünk felfele, elmúltak a pánikrohamok is, de aztán jött az igazi nagy zuhanás: karácsony elôtt elment a Nagyi. Most a szilvesztert külön töltjük HöCövel, hiszen neki most az anyukája mellett a helye. Örülök, hogy vége 2008-nak. Azt kívánom, hogy a világban dúló válság ellenére sokkal-sokkal jobb évünk legyen a 2009-es, mint eddig bármelyik. Mostantól elkezdek hinni ebben. Mindenkinek ezt kívánom: legyen a következô egy boldogabb, sikeresebb, egészségesebb év. B.U.É.K. Peace.

13:45 | gina |

2008. december 19., péntek

A halálról

Az ember kétféleképpen mentesülhet egyéniségétől: vagy alája-süllyed, vagy föléje-emelkedik.
Vannak emberek, kik úgy belemosódnak a tömeg-lélek alaktalanságába, vagy valamely züllöttség értelem-alatti áramába, hogy teljesen feloldódnak benne, eltompulnak és külön-létük csak látszat. És haláluk már csak e látszatnak halála: testük felbomlásával a külön-létük utolsó jele is megszűnik, végképp beleolvadnak a sötét, ragacsos áradatokra. Ez a kárhozat.
És vannak, akik egyéniségük fölé emelkedve, igazi lényükké a személytelen, örök mértéket teszik; halálukban úgy omlik le róluk a különlét, mint egy börtönfal és átömlenek időbeli, zárt életükből az időtlen, határtalan teljességbe. Ez az üdvösség.
Legtöbb ember a haláláig őrzi egyéniségét. Tervei, körülményei, apró kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s haldoklás perceiben feltáruló időtlen végtelenségtől, az üdvösségtől éppúgy visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltörő homályos vonzástól, a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság, melyek az ő kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet végső roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyújt menedéket.
Az élet, változás, idő kicsúszik alóla, a változatlan örökléttöl iszonyodva elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melyből az élet tagoltsága és a lét teljessége egyformán hiányzik. Meghalás utáni sorsa kis-részben attól függ, hogy miképpen emlékeznek rá, imádkoznak-e érte, földi és nem-földi jószándékok segítik-e; főképpen pedig attól, hogy volt-e az életében valamely egyén-fölötti, általános erény, mely nem a személyiséghez, hanem az alkat mélyén rejlő örök mértékhez tartozik, a személyiség elpusztulásával nem pusztul el és őt támogatni bírja. Ez a tisztítótűz.
Weöres Sándor

13:26 | gina |

2008. december 15., hétfő

Nálunk már szombaton megvolt a karácsony. Nagyon vicces volt. Összegyûlt ugyanúgy a család ahogy szokott, volt fa is feldíszitve (mûfenyô, de ha nem mondják, én észre sem veszem, olyan formás és profin elkészített darab volt, egyedül az illat hiánya tehette volna gyanússá), halászlé, hal, pulyka, minden ami ilyenkor kell. Ja, bájgli még nem volt, volt viszont somlói galuska egy nagy tállal by Anya. Az ajándékozás úgy volt, hogy mindenki húzott egy számot, és azt a számú csomagot kapta meg. Ha nem a neki passzoló dolgok voltak benne, akkor meg kellett keresni a sajátját, és elkérni attól, akinél volt. Ez vicces helyzeteket teremtett, nagyon jókat nevetgéltünk. Én kaptam egy jópofa satyót is, amit bátyám alig akart nekem odaadni, annyira megtetszett neki, úgyhogy adtam cserébe az ô csomagjából valami mást, ugyanis pont egymásét húztuk ki. Aztán volt puzzle kirakó verseny is, szerénységem a második helyen végzett. Az est betetôzéseként megnéztük a Tóthékat, és estére már fájt a szám a sok röhögéstôl. Az meg hülyeség, hogy zoknit nem illik adni már karácsonykor, mert miért ne lehetne? Fôleg, hogy az én családomban mindenki imád zoknikat kapni. Na, mindegy. Ja, egyébként azért volt ez a korai karácsony, mert öcsike 19-én elutazik hosszabb idôre hajóra muzsikusnak. Amúgy meg nagy rohanás volt nekem ez a tizenharmadikai karácsony, mert reggel fél6-kor keltem, utaztam haza vidékre, mivel elôször várt a fodrász, aztán várt a kozmetikus (aki mellesleg olyan vadítóan kisminkelt, hogy mindenki csak ámult-bámult, mert egyébként én nem is szoktam nagyon sminkelni, pedig jól áll, aszonták). Hát így.

23:15 | gina |

2008. december 1., hétfő

Fura, hogy már nem narancssárgát pisilek.

22:31 | gina |

2008. október 23., csütörtök

Nem tudom, mostanában úgy lebegek ebben a világban, mintha valami külsô szemlélô lennék. Aki csak úgy idecsöppent, és lát ezt-azt, de nem tud beleavatkozni a dolgokba, nem tud tenni semmi jót. Ritka szar év ez a 2008-as. Amúgy jól vagyok, minden oké. Néha úgy rámtör, hogy írjak ide, de ilyenkor általában a villamoson vagy valami más jármûvön ülök, aztán mikor gép elé kerülök, akkor minden ihlet elszáll. Mondtam már, hogy ritka szar év ez a 2008-as? Kb. dél óta folyamatosan helikopterek repkednek a fejünk felett, én ma nem is merek kimenni az utcára, körbe vagyunk véve a forradalommal. Viszont aludtunk egy félórásat összebújva HöCövel, két órán keresztül. Nagyon fini volt. Hiába van világválság, itt a mi kis kuckónkban béke és nyugalom van, és úgy érzem semmi baj nem történhet. Hiába olyan szar ez a 2008-as év. (És hiába olyan parasztok a felsô szomszédaink.)

20:23 | gina |

2008. szeptember 13., szombat

Szenzáció! Egymás után két hétvégén is lagziban vett részt eme blog gazdája!
Augusztus 30.: kollega és kollegina esküvôje!
Szeptember 6.: HöCö nôvére esküvôje!
Mindezek elôtt leánybúcsú is volt!
Egyetlen józan ember ezen eseményeken én voltam!
Még októberig alkoholmentes idôszak, de aztán buliiii!
Egyébként minden oksa, most már mi is össze akarunk házasodni, mindenki megelôz minket. HöCö nôvére olyan szép menyasszony volt, mondjuk amúgy is szép lány. Unokaöcsi meg 18 éves lett, ma ünnepelte a család, ô meg olyan jóképú srác. HöCö legalább tíz kiló mínuszban, egyre jobban néz ki a pasim, a csajok stírölgetik, majd közéjük csapok már, hehe. Én ugye híztam, néha utálom is magam, de ilyenkor HöCö azt mondja szexi a kis husi a pocimon, és ô imádja, és elhiszem neki. Egyébként lassan, de fogyok én is, az úszás az én barátom. Kb. ennyi, amit mondani akartam. És még azt is, hogy borzasztó, embereknek mennyire nincs önkritikája - a Megasztárba botlottam a televíziót kapcsolgatva.

19:51 | gina |

2008. augusztus 2., szombat

Ismét itthon vagyok, ma a madárlátta kis ágyacskámban fogok szuszókálni. Nagyon sok minden törént, többek közt az is, hogy HöCö megirigyelte tôlem a kórházat, és ô is befeküdt 4 napra. Az okát most nem részletezném, lényeg, hogy alakul ô is. Egyébként diétába fogtunk mindketten, emglátjuk milyen eredménnyel, egyelôre nekem nagyon hiányozik a Magnum jégkrém, ebben a hôségben milyen jó lenne elnyammogni egyet-egyet. Na mindegy, cserében szépen lefogok fogyni. És hétfôtôl szigorúan úszni is megyek, elegem van ebbôl a punnyadásból már. Úgy egy hete fájdogál a hátam, nem tudom mitôl. Mindegy, majd elmúlik. Kedd óta van új konyhabútorunk is, de még nincs beszerelve, elôbb a régit el kell onnan sózni, és még akarunk egy tisztasági festést is elôtte. Nagyon örülök ennek a változásnak, kell ez most, mindketten úgy el vagyunk fásulva, és hiába tudjuk, hogy rohadt sok meló lesz vele jövôhéten, mégis várjuk, végre csinálunk valamit együtt, jót, szépet, és majd esténként fáradt-boldogan dôlünk az ágyba, hogy végre aktívak voltunk megint. Veszek majd új só, meg cukor, meg liszt, meg ilyesmi tartókat, új abroszt, meg mondjuk az új székekre ülôpárnákat, de ez utóbbi még nem biztos, mert még nincs új székek sem, de lesz, és majd attól függ, hogy kell-e párna vagy nem, hogy milyenek lesznek az új szék. Nyilván. Szeretnék szoknyába járni, de valamiért nem érzem benne jól magam, annyi mindenre kell figyelni a viselése közben. Melóhelyen most jól érzem magam, kollégák aranyosak, új emberek is, fônöknô meg nem érdekel a pasijával együtt, arcunkon az erôletett mosoly, szerepet játszunke gymás felé, de sajnos ezt muszáj, nem akarom megnehezíteni a dolgom már erre a kis idôre a beszólogatásokkal, vagy pofavágásokkal. Az egyik kollegámnak esküvôje lesz, amire engem is meghívtak, és azon kívül, hogy örülök nekik, megtiszteltetés is, hiszen a cégbôl csak 6 embert hívtak meg a vacsorára. Fônöknô nincs ezen emberek között. Legkedvesebb Kollega is jön, jó lesz a hangulat tehát. Mondjuk én nem ihatok alkoholt, pedig már nagyon jól esne egy söröcske, de majd beszélek a dokival, hogy hátha egy-két pohárka valamit megihatok. Szeptemberben meg HöCö nôvérkéje házasodik, akkor is jó lenne azért koccintani, ilyesmi. A mi esküvônk az majd tavasszal - tényleg, azért nem ártana már elkezdeni nézelôdni ez ügyben, ugye? Szerintem de. Na, ennyi bôven elég lesz már, sok is, megyek aluszkálni.

21:05 | gina |

2008. július 15., kedd

Nem térek magamhoz...

13:07 | gina |

2008. július 13., vasárnap

Hm, hétfő este a szomszéd házban lakó faszi (egyébként közvetlen fal szomszédunk) tartott mulatós napot, mivel másnap reggel vissza kellett mennie a börtönbe, ahonnan kimenőn volt. Szólt is ám mindenféle mulatós, estefelé jöttek a haverok is, szerintünk úgy 50 évet ki lehetett volna oszatni összesen a résztvevők közt, de amúgy nem foglalkoztunk a tivornyával, mert tudtuk, hogy ennek vége lesz egyszer, és különbenis átszólt nekünk is, hogy elnézést a hangos zenéért, de ő most mulat reggelig. Mulassál, gondoltuk. Ahogy szállt lefele az éj, hallatszott, hogy egy-két pofon is elcsattant a buli hevében, de egyébként nem volt gáz. Hajnal 3-kor megcsippant a rendőrségi autó csippanója, valaki kihívta őket (nem mi), és a rendőrök az utcáról kiabáltak fel a mulatós házigazdának, hoyg legyen végre csend. Ő mondta, hogy mulat, mert mindjárt vissza kell menni a börtönbe, nem érdekli semmi. Rendőrök felajánlották, hogyha nem halkítja le a zenét, akkor beviszik most azonnal, emberünk mondta jó, menjenek fel érte, de a rendőrök nem mentek, mondták, hoyg jöjjön le ő. Nem ment, majd még mondták a rendőrök, hogy akkor halkabban, sé távoztak, zene meg ment reggel 6-ig. Ez csak azért szép történet, mert milyen már az, hogy az intézkedő rendőröket leugatja egy börtönviselt alak? És ezt hallották a felettünk lakók is, akiket ezentúl hoyg fogunk leállítani, amikor hangoskodni támad kedvük? Nem jó itt lakni már.

15:02 | gina |

Szerdától hivatalosan dolgozom ismét, vége a betegállománynak, végre kapok fizetést is, hurrá. A TB-től még mindig nem kaptam semmit, addig is Anyum és HöCö szponzorál. Egyébként nagyon jó most bent a melóban, mivel főnöknő és az ő "isteni" pasija nyaralni mentek, pont akkortól, amikor én meg mentem dolgozni, és még másfél hétig nem lesznek, azt hiszem. Nagyon jól jött ez így ki, lehet, hogy nem is véletlenül, de legalább könnyebben visszarázódom a mókuskerékbe. Olyan nyugi van bent, és ezt nem csak én mondom, hanem a többi kollega is, főleg az új ember. A legújabb ember, aki elvileg a főnökünk lett, mivel ugye főnöknő valahogy feljebb lépett, szóval az új faszi tök normális szerintem. Látszik még rajta a bizonytalanság, még bele kell jönnie a dolgokba, vagyis átvennie a mi ritmusunkat, mi szokásainkat, és talán ez a két hét főnöknő nélkül neki is alkalmat ad erre, mert egyébként az ő munkáját is felülbírálta a csaj, legtöbbször a háta mögött - mesélték a többiek nekem. Én is dolgoztam már vele, kértem tőle munkát, és mikor mondtam, hoyg kész, tökre meg volt lepődve, hoyg milyen gyors voltam, aztán meg megdicsért az ügyizgató előtt, aki érdeklődött a hogylétem felől, illetve, hogy most már teljesértékű munkaerő vagyok-e, na akkor mondta az új faszi, hogy de még milyen! Büszke is voltam, olyan jó érzés volt dicséretet kapni. Vannak ám új gépeink, amik körül némi simlisség érződött, de kinyomoztam, és akkora simlisség nem volt, mint gondoltuk, csak egészen ici-pici, de az meg szánalmas inkább, mint felháborító. Ja, ez is főnöknőhöz és pasijához kötődik, ki máshoz. Pénteken HöCönek kivésték az állkapcsát, a hülyén növő bölcsességfogat távolították el neki egy kisebb műtét keretében, annyit szenvedett már vele, most rászánta magát erre a lépésre, bár most már bánja, hiszen olyan mint egy kis hörcsög, és nagy fájdalmai is vannak. Így telt a hétvége tehát, nyűglődve. Én egy álló napig takarítottam, annyira nehezen ment, semmi kedvem nem volt, de muszáj volt megeszközölni. Ma meg jött a hír, hogy Apum eltörte a lábát, legalábbis Anya szerint, Apa állítja, hoyg nem, csak ficam, viszont nagyon fáj neki, és be is van dagadva, de Aput nem olyan fából faragták, hogy holmi lábfejtörés miatt ő elmenjen az ügyeletre, veszekednek is most emiatt kissé. Abban állapodtak meg végül, hogy reggel hajlandó lesz elmenni röntgenre, de hogy a gipszelést engedi-e majd, ha valóban törésről van szó, az még kérdéses. Legutóbb tesóm esküvője előtt tört el ugyanígy a lába, most hogy szóba jött az enyém, egyből megismételte a produkciót. Vigyázni kell eztán, hogy Apa előtt kiejtjük-e az esküvő szót, hehe. Majd kitalálunk rá valami más szót. Na. Végére egy kedves kis sztori: éjszaka kijöttem pisilni, fálálomban üldögéltem a deszkán, és hallok valami zörejeket, mintha HöCö is kászálódna ki az ágyból, de aztán valahogy sosenem ért ki a hálóból. Megráztam a fejem, majd a pisi végeztével, fülelek ám megint, hallom a neszezést, amit beazonosítottam, és a konyhából jött. Óvakodok kifele, és látom ám, hogy egy sötét kis alak kuporog a konyhaszekrényen, és nyammog. Feloltom a villanyt, és beazonosítottam a betolakodótt: egy picike torzonborz kiscica, amint épp nyalogatta tisztára a pulton felejtett felvágottas papírt. Olyan kis bozontos volt. És nem ám megretten, nem, hanem rámnéz, és nyalogat tovább, de én akkor azt mondatm, hoyg sicc! és ő kiszaladt. Igen, mert éjszakára nem csuktuk be az ajtót, csak a rácsot, és ő azon keresztül besétált. Remélem nem mászkált máshol is a lakásban, pontosabban azt remélem, hogyha mászkált is, nem hagyott el mindenféle cicacsomagokat a büdösebb fajtából. Hát ez volt. Most pedig hallgatom tovább a cigány mulatósokat, amivel a fenti szomszédok kedveskednek nekünk, és mindenkinek, aki szereti. Meg aki nem.

14:38 | gina |